A Neofoci oktatási módszerében az egyik legfontosabb pillér a képeken keresztüli oktatás, ami a magyar gondolkodásmódból következik, hiszen a magyar nyelv egy képi nyelv.

Ezt az egyik tanítványunk történetével mutatjuk be.

Edzéseinken az egyes mozdulatokat olyan szituációk oktatásán keresztül tanítjuk meg, amelyekben a legjobb eséllyel sikeresen hajtják végre az adott játékhelyzetet.

Vagyis ha egy cselt akarunk oktatni, akkor nem csak önmagával a csellel foglalkozunk, hanem úgy oktatjuk, ahogy az a meccsen is előfordul. 

Először is a játékosnak meg kell kezdenie a labdakérés folyamatát, ami több apró összehangolt részletből áll. Ezt hívjuk előzménynek.

Ezután oktatjuk magát a fő elemet, vagyis a labda átvétele után magunkra csalogatjuk a védőt, és a legoptimálisabb állapotban végrehajtjuk magát a cselt. A fő elemet mindig kiemelten rögzítjük egy kép formájában. A játékosok figyelmét arra a pillanatra irányítjuk, amikor megkezdik a cselt, elmagyarázzuk nekik, hogy melyik az a pillanat (kép), amit ha meglátnak, azonnal kezdjék el a csel végrehajtását.

És ezután még leoktatjuk a következményt, vagyis az ebből következő megoldásokat, pl. támadásbefejezésként a kapura lövést vagy éppen a védelmi vonal áttörésére használandó rejtett passzokat.

A lényeg, hogy edzéseinken történeteket írunk le, és képeken keresztül oktatunk úgy, hogy precízen beállítjuk a technikai megoldások részleteit is. Ezáltal a játékosok könnyebben megjegyzik, megértik a lényeget, és legtöbbször már EGYETLEN(!) edzés után is beugrik nekik az a pillanat, amit oktattunk, így sikeresen tudják megoldani ennek köszönhetően a különböző helyzeteket.

Íme egy játékosunk üzenete, amit nemrég küldött egy ollózó edzésünk után:

„Szeva Janó!

Lejöttünk Balatonra, itt minden nap szoktunk focizni a családdal, meg azokkal, akik ott vannak általában a pályán. Egyik nap, amikor háttal voltam a kapunak, és rám passzolták a labdát, beugrott az ollózós edzés. 

Tudtam, hogy az eséstől nem kell félnem, mert berögzült, ahogy gyakoroltuk. Ráadásul kemény talajon játszottunk, de megcsináltam az ollót. Nagyon szuper volt, és mindezt egy edzés alatt tanultam meg!

Erik”

Erik egy edzésen megtanulta az ollózás művészetét,
itt éppen az esés helyes kivitelezését gyakorolja
Facebook
Facebook