Összegyűjtöttük, hogy milyen esetekben javasoljuk a különedzést a csapatedzésen felül, és azt is, hogy milyen esetekben tartjuk bölcsebb döntésnek a magánórák kihagyását.

Minden szülő szeretné a lehető legjobban segíteni a gyermekét, hogy az ifjú titánok elérhessék álmaikat, kihozhassák magukból a maximumot, boldog és teljes életet élhessenek biztonságban, és örömüket leljék abban, amit csinálnak.

Talán ezért is extrán fontos a kis focisták szülei számára, hogy támogassák gyerekük labdarúgóálmát, hiszen minden nap azt látják, hogy a kisfiuk vagy kislányuk él-hal a labdáért, a focival kel és fekszik, a lakásban naponta szétrúg valamit, mert folyamatosan gyakorol, próbálkozik újabb és újabb trükkökkel, mozdulatokkal, annak ellenére, hogy előtte több meccset is lenyomott, és a kocsiban hazafelé a pályáról már alig tudta nyitva tartani a szemét.

Most abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy milyen esetekben javasoljuk a szülőknek, hogy külön fociedzésre vigyék gyermeküket, és azt is összegyűjtöttük, hogy mikor nem tanácsoljuk a plusz tréningeket.

*** Mikor javasoljuk a különedzést? ***

Ha gyereked imád focizni, mindene a labda, és azt hajtogatja, hogy felnőtt korában a Real Madrid, a Barcelona vagy bármelyik nagy sztárcsapat játékosa lesz. Ilyenkor még – hála istennek – a kis srác nem vesztette el a hitét, valóban arról álmodik és hisz benne, hogy nagy futballista lesz, és ez nagyon jó hír. Főleg akkor, ha az álmai eléréséért fejlődni szeretne, ebben az esetben szivacsként szívja magába az új ismereteket az edzéseken.

Ha azt látod gyermekeden, hogy elvesztette önbizalmát, akkor nagyon fontos lehet a különedzés. Ezt miből veheted észre? Például a meccseken rögtön lepasszolja a labdát, ha hozzá kerül, nem vállalkozik cselekre. Vagy a viselkedése változik meg, szótlanabb lesz, kevesebbet mosolyog, mint előtte. A különedzés lehetőséget ad arra, hogy a gyerek megtapasztalja annak a csodáját, hogy igenis képes vagyok a legnehezebb mozdulatok végrehajtására is, csak eddig senki nem mutatta meg, pontosan, részleteiben hogyan csináljam.

Ha úgy érzed, gyermeked megrekedt a fejlődésben vagy lelassult a fejlődése a korábbi önmagához képest. Ilyen esetekben is segítséget nyújthat a különedzés, előkerülhetnek azok a tényezők, amelyek gátolják a fejlődést.

Ha gyereked focista akar lenni vagy még többet akar focizni. Ha szeretne még több időt a labdával tölteni, és azt a lehető leghasznosabb módon tenné, mert közben jobb focista is szeretne lenni.

Ha gyereked szeretné elkápráztatni az osztálytársait vagy barátait néhány olyan trükkel, amiről eddig azt gondolta, hogy soha nem lesz képes megcsinálni.

Ha érdeklik a világsztár futballisták, és szeretné megtudni, hogyan gondolkodnak és mit, miért tesznek a pályán. És szeretné megtanulni egy-egy világsztár olyan mozdulatát, amire a TV-s kommentátorok csak azt szokták mondani: ez nem tanítható.

*** Mikor nem javasoljuk a különedzést? ***

Talán az egyik legfontosabb kérdés szülőként, hogy mit is akar valójában a gyerekem, mi lenne a legjobb számára? A foci érdekes terület, sok emberből heves érzelmeket vált ki, és sokan álmodoznak arról, hogy a fociban lesznek sikeresek, akár a gyerekük által. Ilyenkor a legfontosabb mindig az, hogy a gyerekből induljunk ki, ne ráerőltessük a focit, hanem bátorítsuk, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli. Ha úgy látod, hogy a gyereked nem igazán szeretne plusz edzést beletenni, akkor ne kényszerítsd rá.

Ha úgy látod a gyerekeden, hogy túl van terhelve. Minden gyerek más, mindenki más terhet bír el, de nagyon fontos figyelni erre. Előfordulhat az is, hogy az iskolai különórák mellett válik megterhelővé a plusz edzés. Ilyenkor érdemes mérlegelni, hogy mi a fontosabb, mitől lesz abban az élethelyzetben több a gyerek, melyik plusz órát érdemes megtartani. Mindenesetre ha azt látod, hogy a különedzés már túl sok, nem marad ideje gyereknek lenni, akkor inkább ne hord.

Ha egy sérülés miatt még nem teljesen egészséges a gyereked, akkor nem szabad erőltetni a focit, időt kell hagyni a regenerációra. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy nyámnyila gyerekeket érdemes nevelni, például ha éppen esik az eső (de nem villámlik a pálya környékén), akkor nyugodtan mehet az edzés, ilyenkor lehet a legjobban megtanulni a becsúszásokat, utána meg majd megszárad a gyerek, de ha sérülés áll fenn, akkor hagyjunk időt a felépülésre.

Ha kipróbálta a különedzést, de a tréning után azt látod rajta, hogy nem szeretne többet jönni, nem élvezte, akkor ne erőltesd rá, mert attól csak munkává válik számára ez a művészi sport, utálni fogja, mint az iskolát.

#neofutball #lesznekvilágklasszisaink

Edzést követő beszélgetés a Neofutballnál
Facebook
Facebook