Több mint egy éve szorítok Mauricio Pochettinónak, a Tottenham menedzserének, hogy legyen minél sikeresebb a csapatával.
Tavaly év elejéig nem sokat tudtam az argentin edzőről, mígnem Sz. Nagy Tomi barátom küldött egy könyvajánlót, amelyben a Guillem Balague neves újságíró által szerkesztett Brave New World: Inside Pochettino’s Spurs (magyarul valahogy így fordítható: Szép új világ: betekintés Pochettino Spursébe) című könyvet foglalták össze.
Valami megfogott az ajánlóban, és bár még itthon nem lehetett kapni a könyvet, megvettem hangoskönyv formában, és meghallgattam. Azóta tudom és érzem, hogy mennyire jó ember Pochettino, és megható volt látni az Ajax legyőzése után, ahogy előtörtek belőle az érzelmek, miközben a játékosai nyakába borult.
A könyv Pochettino egyes szám első személyben megfogalmazott, egy teljes szezont összefoglaló naplója, amelyet a 2016–17-es idény során írt meg a könyv szerkesztőjével, akivel heti szinten találkoztak. Bár a könyv naplószerű bemutatása a teljes évnek, közben Pochettino rengeteget mesél futballista-karrierjéről, gyerekkoráról, emberi és edzői filozófiájáról, gondolkodásáról.
Néhány számomra érdekesebb gondolatot kigyűjtöttem a könyvből, amelyek jól tükrözik Pochettino szemléletmódját és felfogását edzőként.
Kapcsolata a játékosokkal:
Nagyon fontos számára az emberi oldal: „Jó embereket és jó futballistákat akarunk igazolni. Van, hogy öt perc beszélgetés alatt tudom, hogy le akarom-e igazolni a játékost.”
Baráti, családias kapcsolatot ápol a játékosaival, vezetőként is közel engedi őket magához.
Sir Alex Fergusonnal volt alkalma hosszan beszélgetni, jó kapcsolatot ápolnak, nagyon nagyra becsüli a skót szakembert. De a vezetői felfogása egy kicsit más, abban nem hisz, hogy erőből, büntetéssel és szigorral lehet igazán eredményt elérni a mai játékosoknál.
Motiváció, mentális felkészítés:
„Ma a futball nagyon fizikális, technikás, de a leginkább pszichológiai!”
Nincs állandó pszichológus a csapatainál, mert szerinte a menedzser feladata a mentális felkészítés, amit az egyik legfontosabb területnek tart a siker szempontjából.
A Spurs átvételekor nagyon rossz lelkiállapotban voltak a játékosok.
Időről időre tart beszédeket a csapatnak, amikor valami változtatásra van szükség, mert mentális gödörbe kerülhetnek a játékosok: megpróbálja felébreszteni a futballistákban azt, amiért szeretik a focit. Hogy ne munkaként tekintsenek rá. Hogy ne a pénzért, sztárságért csinálják, hanem a játék szeretetéért. Azt írja, hogy óriási hatása van ezeknek a beszédeknek.
Mindent videóznak a csapatnál (még az edzéseket is), és utána elemeznek a játékosokkal -> Harry Kane-t még a közös munkájuk eleje felé az egyik meccs után megkérdezte, hogy milyennek látta a játékát az előző meccsen. A játékos azt mondta, hogy rendben volt, aztán Pochettino megmutatta neki a videón, hogy mennyi komoly hibát követett el, amivel Kane egyáltalán nem volt tisztában, és nagy hatással volt rá a szembesítés.
A bátorság az egyik fő üzenete a játékosai felé, hogy legyenek bátrak a pályán.
A fiatal futballistákról:
Pochettinónak van két fia, a nagyobbik sportszakemberként dolgozik, a kisebbik 16 éves, és a Tottenhamnél focizik. A 16 év körüli focistákról a fia kapcsán így fogalmazott: „Azt hiszi, hogy már mindent tud a futballról, de valahol szüksége is van erre az arroganciára ebben a kétségektől teli időszakban, mert ha az lenne a fejében, hogy mennyi nehézség és buktató áll még előtte, akkor valószínűleg összeroppanna ennek a súlya alatt. Valószínűleg én is ilyen voltam ennyi idősen.”
Úgy gondolja, hogy hamarabb válik munkává a gyerekeknél a foci, mint régen, mert sokan ígérnek nekik hírnevet és gazdagságot már akár 12 éves korukban. Azt gondolja, hogy akkor van probléma, ha a gyerekek már nem a játék szeretetéért, hanem a pénzért, hírnévért futballoznak.
A stábjáról:
„Minden edzőnek szüksége van segítőre, akiben teljesen megbízik.”
Nagyon fontosnak tartja, hogy csapatban dolgozzon.
Stábtagjaival (két segédedzője és a kapusedző) együtt érkeztek Angliába a Southamptonhoz, majd együtt mentek a Tottenhamhez.
Hite:
Vallásos családban nevelkedett, hisz Istenben – „Semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van.”
„Hiszek benne, hogy az embereknek vannak olyan mentális képességeik, amelyeket még nem fejlesztettünk ki.”
Azt írja, hogy hisz az energiában, illetve hogy egy korábbi edzője hatására kifejlesztette a képességet, hogy lássa mások auráját.
Az emberiség problémájának tartja, hogy „materiális társadalmat építünk. Hol a spiritualitás? Manapság a legtöbben öngyilkosságban vesztik életüket a világon.”
Kapcsolata a Tottenham elnökével:
Bizalmi a kapcsolata Daniel Levyvel, a Tottenham elnökével, de eközben nem lépik át a határokat, tiszteletben tartják egymás hatáskörét.
Időről időre szerveznek közös programot, voltak együtt Argentínában raftingolni az edzői teammel és az elnökkel (a rafting közben a segédedzője kis híján megfulladt).
Az elnök tárgyal a szerződtetendő játékosokkal az anyagiakról, de Pochettino dönt sportszakmai szempontból.
Ha kell, nemet mond az elnöknek: egy alkalommal egy korábbi Spurs-játékost ajánlott neki az elnök, hogy megoszthatná a tapasztalatait a mostani játékosokkal, de Pochettino visszautasította, mondván, hogy nagyon gyorsan változik a társadalom, a 15-20 évvel ezelőtti példa nem biztos, hogy jót tenne a mostani futballistáknak.
A könyvet olvasva azt éreztem, hogy Pochettinóból sugárzik a szeretet a játékosai felé, akik érzik és viszonozzák ezt, és ez a pályán nyújtott teljesítményükben is megnyilvánul. Dárdai Pali mondta egy beszélgetés során, hogy szerinte csak jó emberek lehetnek igazán sikeres edzők.
Szerintem igaza van.
Azt pedig Rózant Janó barátom szokta emlegetni, hogy nem tudna olyan csapatnál dolgozni edzőként, ahol nincs meg a szeretet közte és a játékosai között. Sőt, abban hisz (és hiszünk mindannyian a Neofutballnál), hogy bármilyen fegyelmezésnél többet ér a szeretet, hiszen ha szeretjük egymást, akkor nincs szükség szabályokra.
Legutóbbi hozzászólások