Tegyünk fel egy helyzetet. Például egy gyermek a pocsolyában ugrál.
Nézzünk pár lehetőséget, hogy milyen felnőtt válaszok érkezhetnek, és milyen hatást váltanak ki.
A. „Ne csináld, majd én tudom, mi kell neked…” azaz „Ne légy önmagad!”
A szülő azonnal letiltja a kölyköt, hiszen tudja, hogy így könnyen baja lehet. Megfázik, elkap valamit, szétcseszi a cipőjét stb., stb.
A szülő szándéka jó, hiszen jót akar a kicsinek. A szülő már átélt ilyen szitut (rosszabb esetben hallott vagy olvasott róla, de nem próbálta ki soha) és tudja, hogy mennyi minden baj lehet az ilyen dologból. Ezt meg akarja előzni és segíteni szeretne a gyerekének.
De valójában ezzel árt a legtöbbet. Hiszen a saját félelmét tanítja meg a gyermekének, hogy ő is mindenben a rosszat és a bajt vegye észre, féljen mindentől.
„Ne ugrálj a pocsolyában, mert megfázol! Ne ugrálj a pocsolyában, mert koszos lesz a cipőd! Ne pocsolyázzál, mert elkapsz valami fertőzést!” Stb. Mindenben sikerül meglátni a rosszat, a bajt, a veszélyt, és még meg is indokoljuk.
Ezáltal gyermeke felnőttkorára jó eséllyel zárkózott, a világtól félő felnőtté válik. Olyanná, aki az életben mindig csak a rosszat és a bajt veszi észre. Soha nem tudja majd kibontakoztatni azt, ami benne van.
B. „Majd megtanulja a saját kárán! Hadd csinálja, és ha megfázik, akkor majd elmondhatom neki, hogy én megmondtam…”
Ma már egyre több pszichológiai irányzat és szülő van úgy, hogy hagyja a gyerkőcöt, hogy élje át a dolgot, és majd a saját kárán megtanulja, hogy ez nem jó.
Ez szerintem eggyel jobb felfogás, hiszen szabad teret enged a fiataloknak.
Ugyanakkor be kell látnunk, hogy a legtöbb esetben a felnőttek ilyenkor is a rosszra figyelnek. Ha bekövetkezik például egy esés a pocsolyában, akkor szokásos szöveg, hogy ”én megmondtam…”
A figyelmünk ilyenkor is a rosszra és a bajra irányul.
Ezzel csak az a baj, hogy igazából nem kerülünk egy hullámhosszra a gyermekünkkel, sőt legtöbbször pont, hogy ellentétesen megyünk!
A gyermek beleéli magát valamibe, örömét leli ebben (+ pozitív életérzés). Míg a felnőtt alig várja, hogy valami rossz történjen vele (- negatív életérzés), és utána bizonyíthassa látnoki képességeit.
Ahogy telnek az évek, a szülő értetlenül áll majd a helyzet előtt, hogy suhancai nem foglalkoznak vele, nem akarnak közös dolgokat csinálni.
Az A. lehetőség hatására a fiatalok a különböző tetteiket igyekeznek majd eltitkolni a szülők előtt, mert nem akarják, hogy ne engedjék őket.
A B. lehetőségnél ugyanez a helyzet. Jó eséllyel titkolózni fognak a szülők előtt, mert senki se kíváncsi az „én megmondtam” dumákra.
Az A. és a B. lehetőségben is van egy közös pont. Méghozzá az, hogy a felnőttek csak a rosszra figyeltek a jó helyett.
C. „Ugye milyen jó ezt csinálni? Mit szeretsz benne?” azaz „Fedezd fel és építsd fel azt, aki vagy!”
Nagyon fontos dolgot felejtünk el a pocsolyába ugrálással kapcsolatban!
Méghozzá azt, hogy ilyenkor születnek az igazán sikeres felfedezők, vállalkozók, feltalálók, zsenik, művészek, kiegyensúlyozott és jó emberek.
Ha gyerekeinket hagyjuk, akkor valójában a felfedezés élményét adjuk meg nekik. A kicsik ilyenkor felfedezik a világot, megfigyelik, ahogy a víz szétplaccsan, amilyen hangot kiad, vagy hogy alapvetően milyen érzés a vízbe belemerülni.
Lehet, hogy a víz pacskolásának megfigyelésével éppen egy festőművész születik meg. Vagy éppen egy nagyszerű tengerbiológus. Vagy egy bátor és sikeres felfedező, aki tudja, hogy nem kell feltétlen követnie a világ buta szabályait, és éppen ezzel alkotja meg világraszóló felfedezéseit!
Ha mi a jót látjuk meg ebben a dologban, akkor garantáltan boldogok leszünk! Gyönyörű pillanat nézni, ahogy a gyerekek belemerülnek a gondolataikba vagy a játékba. Kifejezetten izgalmas számomra az, hogy mit gondolnak ilyenkor, mit élnek át?
Hihetetlen jó kérdés az, hogy mi tetszik ebben, vagy mit szeretsz ebben? Ha őszintén kíváncsiak vagyunk a gyerekek válaszaira, akkor a válaszokban saját magunkat is felfedezzük. Ahogy a gyerekek mesélik, hogy mit élnek át, úgy nekünk is beugranak képek vagy érzések a saját életünkből, és nekünk is jó emlékek jönnek elő, ha a jóra figyelünk.
Ezzel azonnal egy hullámhosszra kerültünk a gyermekeinkkel, és innentől a folyamat egy közös alkotássá alakul át.
Néha érdemes elengedni azt a sok baromságot és ítéletet, ami a mi felnőtt fejünkben van. És egyszerűen csak csodáljuk meg a gyerekek élményeit, és éljük át velük.
A legnagyobb művészeket azért nézik milliók, mert a művész bele tud valamibe merülni, és ezt bátran vállalja mások előtt.
A vicc az, hogy ezért rengeteg pénzt kifizetnek az emberek, hogy átéljék, és közben nem veszik észre, hogy ugyanazt minden gyermek is meg tudja csinálni.
Nos, tisztelt olvasó!
Bizony, mi pontosan ezt tesszük a Neofoci foglalkozásainkon.
Engedjük a gyermekeknek a felfedezés örömét, és személy szerint kapcsolódok hozzájuk, hogy közösen alkossunk az edzéseinken.
Ha kíváncsi vagy, hogyan csináljuk, akkor gyere el és alkossunk közösen valami szépet! 🙂
#neofutball #lesznekvilágklasszisaink
Legutóbbi hozzászólások